Budaházy György legfrissebb hírkommentárjai

|

A nyolc házat felgyújtó közveszély okozással gyanúsított három férfit szabadlábra helyezte az ügyészség, mondván, hogy már nem áll fent sem a szökés, sem a bűnismétlés veszélye: Bár tettüket az motiválta - saját elmondásuk szerint -, hogy „szerették nézni a tüzet”, de úgy látszik, már nem szeretik. Persze már senkinek nem kívánok előzetest így 27 hónap után, de mégis csak vicces, hogy én eközben „bűnismétlésre veszélyesként” olyan – egyébként is koholt – ügyekben ülök előzetesben, amiknek már a motivációs oka is megszűnt 2010 májusa óta.

Egész napos iskolát akarnak bevezetni a gyerekeknek: E mögött nyilván az van, hogy a cigánygyerekek tömegeinek a potenciális bűnözővé válását akarják megelőzni a „családi körtől” való minél hosszabb távol tartással. Már megírtam, hogy ha minden nagy állami rendszerünket ahhoz igazítjuk, hogy az országban van 8-900 ezer (vagy ki tudja mennyi) cigány, ahelyett, hogy a saját hosszú távú nemzeti érdekünk alapos átgondolása lenne a stratégiai irány meghatározásának alapja, az a biztos zsákutca. Mert a magyar gyerekeknek véleményem szerint az egész napos iskolára nincs szüksége. Ha azt akarjuk, hogy a magyarok újra jól érezzék magukat a saját hazájukban, és elkezdjenek szaporodni, gyarapodni, akkor az ő szempontjaikat kell a középpontba állítani. Nem lehet a szociális rendszert a cigány élősködéshez, a büntetőeljárási és végrehajtási rendszert a cigánybűnözéshez, az iskolarendszert meg a cigány iskolakerüléshez igazítani, mert akkor nekünk nem lesz támogatásunk, nekünk nem lesz jogállamunk és nekünk nem lesz megfelelő iskolánk. Ezt kellene már felfogni mindenkinek! Ezért mondom én, hogy az egyetlen igazi megoldás a szétválás. Ha az afrikai Bantu államok képesek valahogy működni, akkor egy cigány ország is meglenne valahogy, mi meg foglalkozhatnánk magunkkal, mert a mai cigánypolitika (az összes párté) tévút. Egyszer be fogja mindenki látni, hogy igazam van ebben, de minél később, annál nagyobb lesz az ár.

Orbánnak, Kövérnek meg a családjaiknak a híváslistáit elemezgette az NBH a szocialisták kormányzása idején: Mondhatnám, hogy „na és”? A nemzeti radikálisok így élnek már mióta, állítom, most is több jobbikos képviselővel folyik ugyanez. Ha Orbánék esetében ez „tűrhetetlen” és „botrány”, akkor viszont legyen az más politikai közéleti szereplőknél is.

Megváltoztatják a bíróságok neveit: Nagyapám járásbírósági elnök volt Budafokon, akkor még így hívták, most megint így fogják hívni. Lesz Törvényszék meg Kúria is. Ezek nem rossz változtatások, de vajon mi történt volna, ha annak idején ’90-ben az első MDF kormány állt volna elő ezekkel a történelmi elnevezésekkel? Orbán Viktorék teli szájjal fröcsögtek volna a „fasiszta kategóriák” miatt. De ők legalább – az SZDSZ-szel ellentétben – képesek voltak változni, ahogy már írtam, egy 10-15 éves lemaradással, de jövögetnek. Egyébként meg nem a megnevezés a fő baja a bíróságoknak, hanem ahogy az eljárásokat folytatják. Egyszerűen az egész bírósági felállás úgy rossz, ahogy van. Az ügyész nem csinál semmit, a bíró ügyészt játszik és próbálja rábizonyítani a vádat a terheltre, aki emiatt a gyakorlat miatt eleve vert helyzetből indul. Ül középen egy asztal nélkül, távol a védőjétől. A tanúk háttal állnak neki, így a kérdésekre való reakcióikat nem is nagyon látja. Az unott fejű ülnökök legkevésbé sem mutatnak érdeklődést az iránt, amit előad. A bíróság többnyire szemet huny a nyomozóhatóság törvénytelenségei, hamisításai felett, mondván, hogy a magyarországi nyomozati munka színvonala mellett különben nem tudnának miből ítéletet hozni. Innen fúj a hazai nagy váderedményesség szele. Azt kell, hogy mondjam, ennél százszor jobb az amerikai rendszer. Ott a bíró csak figyel és felügyeli a törvényességet. A vád dolga a rábizonyítás. A tanúk szemben ülnek a felekkel és a közönséggel, így mindenki látja minden reakciójukat. A terhelt a védője mellett ül egy asztal mögött. A vád és a védelem felváltva kérdezik ki a tanúkat és győzködik az esküdteket, akik a bűnösség kérdésében döntenek, és akik – az ülnökökkel ellentétben – valóban a társadalmat jelenítik meg, hisz sorsolás útján kiválasztott polgári személyek. Itt van esélye a terheltnek is, politikai ügyekben meg el lehet gondolni, mennyit számítana egy esküdtszék. Ezekhez a dolgokhoz kéne hozzányúlni, ha a jogállam felé el akarnánk mozdulni, nem csak az elnevezéshez.

Kertész Ákos Kossuth díjas író „genetikusan szolga, moslékzabáló, holokausztfőfelelősnek” nevezte a magyarságot: Ezek a „genetikusan Kertészek” úgy látszik ilyenek. Csak azt nem értem, miért vannak ezek után meglepődve meg felháborodva a Tyirityán Zsolt féle megjegyzéseken? Inkább a Kertészekre kellene parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani, meg arra, hogy miként kaphattak az ilyenek rendre – elvileg ugye a magyar nemzet nevében – állami kitüntetéseket.

A parlament mentelmi bizottsága javasolja Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának a felfüggesztését: Így másfél évvel a választások után most itt tartanak. De a legabszurdabb az, hogy nem azért folyik ellene eljárás, mert 2006 szeptemberétől erőszakkal tartotta fent a hatalmát az egész MSZP-vel együtt, hanem, mert javasolta a sukorói telekcserét. Nem mintha ezért nem érdemelné meg, hogy elővegyék, hisz pont én magam is dolgoztam a Sukoró ügyön, de könyörgöm, ez megint a jobboldali szavazók félrevezetésére kitalált alibi eljárás, olyan, mint Szilvásy felbujtósága a Galambos ügyben. Miközben alkotmányellenes hatalomgyakorlásért és állami terrorért kéne felelősségre vonni őket, ehelyett ezekkel a súlytalan ügyekkel akarják a félszeműre lőtt embereknek kiszúrni a másik szemét is. Most hallottam a hírekben, hogy két rendőrvezetőt is csak a TV ostrom kapcsán gyanúsítanak. Vagyis nem az a bűnük, hogy a példátlanul lebukott miniszterelnök hatalomban tartása érdekében terrorcselekményeket követtek el a tüntető polgárok ellen, hanem hogy a TV-t nem tudták megvédeni az őszödi beszéden felháborodott tömegtől. Úgy látom, hogy sajnos megint óriási szemfényvesztő árulás folyik az orrunk előtt, és a nép nem veszi észre. ’90 után most másodszor is a bolsevikok és az annak idején velük lemutyizott rendszer megmentése folyik. Tragikus.

Magyarország – Svédország 2:1, Magyarország – Moldávia 2:0: Az egyik a kevés pozitív dologból, ami a fogva tartásom alatt az országban történt, hogy úgy tűnik alakul végre egy labdarúgó csapatunk, akik tudnak küzdeni. Hajrá fiúk!

Napfényre került, hogy az amerikaiak már Hitlert megelőzően és bukása után is folytattak emberkísérleteket: Na, tessék, ebben is ők az „úttörők”. Ők dobták le az atomot is, ők tartottak rabszolgákat, irtották ki szinte az összes észak-amerikai indiánt, koncentrációs táborokba zárták a japánokat a II. világháborúban, náluk volt gázkamrás kivégzés, segítették fél Európára rászabadulni a bolsevik kutyákat, megszállnak a föld túlsó felén lévő országokat. Csak azt tudnám, hogy ezek után milyen erkölcsi alapon oktatnak ki másokat demokráciából meg emberi jogokból? Most kitört náluk a „9/11” őrület és már a metrón utazókat is rendőrök vegzálják, meg a táskáikban turkálnak bombák után, pedig ezt a félelmüket is csak maguknak köszönhetik.

Budaházy György

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...