Nem voltunk sokan. Mondhatnám kevesen. Pár száz ember. A szokásos kör, akik már szinte arcról ismerik egymást. Mi, akik mindig ott vagyunk.

Pontosabban mi vagyunk ott mindig.

Hogy ez mennyire kevés, vagy éppen a mai helyzethez képest mennyire sok, az azt gondolom nagyon relatív. Ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy mennyien kellett volna lennünk, akkor nagyon-nagyon kevesen voltunk. Ha pedig arról az oldalról vizsgáljuk a dolgot, hogy a megmozdulás mennyire volt hírértékű és ebből adódóan a híradókon és az újságokon keresztül hány emberhez jutott el az üzenet, akkor mondhatjuk úgy: elegen voltunk. Épphogy csak, de elegen.

Azt hiszem, azzal nem mondok nagy újságot, hogy manapság nincs forradalmi helyzet Magyarországon. A narancsos tömegek az egyre kiábrándítóbb és az egyre sikertelenebb kormányzati politika ellenére még mindig várnak, és bíznak abban, hogy OV előbb-utóbb majd megváltja a világot.

Lehetne persze ezen a kérdésen egy sort jogosan értetlenkedni, hogy mindez miért van így, de ettől még a lényeg egy jottányit sem változik. Látnunk kell, de mondhatnám azt is, hogy be kell látnunk, hogy most még nincs itt az ideje a változásoknak. A társadalom nagy része még tűr és a kényelmes fotelban üldögélve, sörrel a kezében az utolsó pillanatig vár arra, hogy megmentse valaki, hogy minden erőfeszítés nélkül az ölébe hulljon a hosszú évtizedek óta ígérgetett megváltás. És ez, ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is így van.

De a fentieken túl, azt gondolom, ki kell még mondanunk azt is, mégha egyátalán nem is örömteli: a nemzeti radikális tábor nagy része is elfáradt, belefásult a mindennapok küzdelmeibe. A kilátástalanságba, hogy jelenleg látszólag semmi esély arra, hogy bármiben változásokat tudjunk elérni, hogy sem az utcáról, sem a parlamenti patkóból nincs semmi lehetőségünk arra, hogy érdemben beleszóljunk a körülöttünk zajló folyamatokba.

A helyzet alapvetően nem túl szívderítő, de ha kicsit távolabbról is megnézzük a helyzetet, akkor talán könnyen észrevehető, hogy a fideszes politikának éppen ez az egyik célja. Nevezetesen, hogy elhitesse velünk, radikálisokkal: nincs értelme, hogy semmire sem megyünk, hogy mondhatunk akármit, attól nem fog megváltozni semmi sem. A cél az, hogy minél többen elhiggyük: felesleges bármit is tennünk.

És valljuk meg, ez a narancsos törekvés egész jó úton halad. Egyrészt jól is kommunikálják, másrészt a körülöttünk folyó történéseket látva közülünk is egyre többen bizonytalanodnak el, és egyre többen gondolják azt, hogy értelmetlen bármifajta küzdelem. A folyamat valahol érthető, hisz ha csak felületesen szemléljük a kérdést, akkor valóban nehezen lehet vitatkozni azokkal, akik azt feszegetik, hogy attól, hogy az autónkat, és a környezetünket teleragasztjuk „Szabadságot Budaházynak” matricákkal, még Gyurit nem fogják szabadon engedni, és attól, hogy minden egyes városban vonulásos tüntetéseket szervezünk a bankok elé, azok még nem fogják maguktól forintosítani a devizahiteleinket.

Az így érvelőknek látszólag igazuk van, de csak látszólag. Mert azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden utcai megmozdulás, minden kiragasztott matrica, minden nemzeti radikális esemény így, vagy úgy, de hozzájárul ahhoz, hogy őrizzük a lángot, hogy üzenjünk a másik oldalon állóknak. De legfőképp, hogy üzenjünk a mieinknek, hogy nem lehet, nem szabad feladni a küzdelmet. Ha ellenszélben, akkor úgy, ha kevesebb emberrel a hátunk mögött, akkor úgy. Ha kisebb lánggal égve, akkor úgy, ha csak a tüzet őrizve, akkor úgy, de menni kell tovább…

Azonban a szombaton történteknek van egy másik oldala is, ami mellett azt hiszem szintén nem szabad, és talán nem is lehet szó nélkül elmenni. Ha valaki visszagondol az elmúlt napokra, akkor felteheti magának a kérdést: vajon a legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti radikális hírportálok miért nem hirdették megfelelően a szombati eseményt? Miért nem volt az egésznek olyan médiahátszele, amilyennek lennie kellett volna, amilyen korábban szokott? Miért volt az esemény beharangozója csak egy egyszerű hír a hírfolyamokban a többi között?

És vajon annak mi az oka, hogy ugyanezen radikális híroldalak az eseményről egy MTI hír átvételével számoltak be? Kinek volt az érdeke az, hogy a szombati tüntetés előtte és utána is minél nagyobb érdektelenségbe fulladjon? És legfőképp miért? Mire volt jó ez?

Viták mindenhol vannak, nézeteltérések mindenhol lehetnek, közöttünk is, de azoknak, akik elől mennek, azért egyet, a legfontosabbat nem kéne elfeledniük: „Külön-külön látunk, és külön-külön érzünk, de csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk…”

Csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk!

Gabeebee - Radical Puzzle